BÁRÁNYLES
A Kárpát-medencében kevés olyan kereszt áll a települések határán, amelyhez még ma is élő, közösségileg gyakorolt hagyomány kapcsolódik. Hosszúhetényben azonban a Zengő gerincén álló kereszt köré egy különleges szokás épült: a Bárányles. Ez az ünnepi rítus minden húsvétvasárnap hajnalban zajlik, amikor hosszúhetényi férfiak és fiúk indulnak zarándoklatra a hegytetőre.
A résztvevők tüzet gyújtanak, majd a napfelkelte közeledtével virágokkal – hóvirággal, Szent György virággal – díszítik fel a keresztet, és gyertyát gyújtanak a talapzatánál. Egy rövid áhítat után visszatérnek a faluba, de egy kisebb csoport továbbhalad a szőlőhegyekbe, ahol húsvéti finomságokat (sonka, torma, tojás, kalács) fogyasztanak, és megkóstolják a helyi borokat is.
A néprajzkutató Bálint Sándor így írt a szokásról Karácsony, Húsvét, Pünkösd című művében:
„Hosszúhetény a középkori eredetű magyar nyelvszigetek közé tartozik Baranyában. Húsvét éjszakáján, egy láthatóan ősi, vallásos gyökerű hagyomány szerint, férfiak – talán ma is – egyenként felmennek a Zengő tetejére. Ott tüzet gyújtanak és várják a napfelkeltét. Egy fiatal káplán állítólag gyóntatott is ott, míg virradt.”
A Bárányles különlegessége, hogy még a 70-es és 80-as években, a kommunista időszakban sem szűnt meg, bár kevesebben vettek részt rajta. Ez azt bizonyítja, hogy nem csupán egy újraélesztett szokás, hanem egy élő, megszakítás nélkül továbbadott hagyomány. Az egyik résztvevő már az 1980-as évektől kezdve rögzíti az éves részvételi adatokat – ezek szerint az időjárás és a húsvét naptári időpontja nagyban befolyásolja a részvételt. 1981-ben mindössze 6 fő ment fel a Zengőre, míg 2002-ben már több mint 70-en vettek részt a szertartáson.
A résztvevők motivációi sokfélék: van, aki a kíváncsiság miatt megy fel, mások családi hagyományt őriznek ezzel. A szokásról részletes beszámoló olvasható a 2015-ben megjelent Múltringató című helytörténeti kiadványban is.
A Bárányles eredete máig nem teljesen ismert. Egyes történetek szerint Bocz János nevéhez és egy húsvéti csodához köthető, ahol egy bárány mutatta meg a hazautat egy eltévedt embernek. Más elbeszélések a második világháborúból hazatért katonák hálaadó gesztusaként értelmezik a hagyományt.
Összességében a Bárányles egy húsvéti napfelkelte-szertartásként értelmezhető, amelynek központi jelképe a feltámadt Krisztust szimbolizáló bárány. Idővel a szokás hangsúlya a Zengő gerincén álló kereszt körüli vallásos tiszteletre helyeződött át, a határkeresztekhez kapcsolódó hagyományok mintájára.
A hagyomány különböző rétegeket és jelentéseket hordoz – közösségformáló, identitást erősítő szerepe miatt méltán érdemelné ki, hogy felkerüljön Magyarország szellemi kulturális örökségének listájára. Ezzel hosszú távon is biztosítható lenne a Bárányles megőrzése a jövő generációi számára.
